Nem minden Fekete-Fehér

Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

Harry Potter 1.-7-ig

A kis Harry története igazából nem túl eredeti, jó és gonosz harca a világban. Mivel majd’ minden műnek ez az alapja (kivéve a szomszédok c. teleregényt, ahol mindenki egyöntetűen szellemi fogyatékos, még Lenke néni is) ez nem is lenne baj, de feltűnő hasonlóságot mutat egy másik legendás és nagyon népszerű művel. Előrebocsájtom, hogy mindannak ellenére, amit ebben a posztban olvashattok, én tiszta szívemből szeretem a HP regényeket, tetszettek a filmek is, a karakterek is, jó a sztori. Az egész balhé születése is, megkapó, ahogy a nincstelen Rowling egy lepukkant, városszéli teázóban hideg salakot rendel és akkor eszibe jut, hogy heripotter… kis idő múlva pedig fürdik a pénzben, mint a Dagobert bácsi, a vonatkozó képregényben.Mivel sokadszorra is megtekintettük a ~és a tűz serlege c. filmet, akaratlanul is felrémlett, hogy ezt a sztorit láttuk már, csak más díszlettel. Na persze sokminden szól ilyesmiről, a West Side Storytól a Hegedűs a háztetőnig, de a fantáziavilágban játszódó megoldások csak közelebb járnak egymáshoz.No, de nézzük, hogy mi is a HP történet vezérfonala? A mit sem sejtő gyermek, mit sem tudva arról, hogy benne rejtett képességek lakoznak, csendben éldegél valami félreeső helyen, semmit se ért a világból, amíg egyszercsak jön egy váratlan fordulat, amelytől felszínre törnek az eddig elnyomott kapabilitások, mindenféle kalandok következnek, amelyek során hősünk az ultimate jó, sőt “JÓ” irányába halad.Végigjárja az iskolát, menet közben pedig szépen körbeveszik a többi kulcsfigurák, akik vagy meghalnak, vagy se, de mind elkötelezett a jó ügy iránt, mind gondolkodás és feltétel nélkül felveszi a küzdelmet a gonosszal, akit szintén egyre jobban megismerünk, ha ott jellemfejlődésről nem is beszélhetünk általánosságban.Szórul szóra ezt  a történetet már láttuk, csak akkor az volt a címe, hogy “csillagok háborúja”. Lássuk az egyezéseket. Luke Skywalker, Harry űrpandantja nem is tudja, hogy ereiben jedivér csörgedez, a galaxis szélén él Oven bácsival és Beru nénivel az igluban, az egész élete homokbangázolásról és lopott robotok megvásárlásáról szól, jobb napokon egy kis kőcséri patkány-vadászat. Maga a megélhetés picit háttérbe is szorul, ugyanúgy nehéz lenne megmagyarázni a dramaturgnak, hogy hogy lehet megélni a homokban babráló robotokból, mint ahogy Harry nevelőapjának háttere is csak homályos utalásokban jelződik. A lényeg, hogy mindkettőjüket nevelőszülők nevelik, szánalomból, a saját szüleik meghaltak valami komoly dolog véghezvitele közepette. Harry szülei belehaltak Voldemort támadásába, Luke apja meg jedi lovag volt és odaveszett a tisztogatásokban. Sem Luke, sem Harry nem tudja magáról, hogy jedi/varázsló, viszont mindketten érzik, hogy nem jó helyen vannak, Harry a lépcső alatt, Luke pedig még a lépcső alatt se.

2. Fordulat

Harry életében a varázslóiskola jelentkezése hoz változást, ugyanekkor Luke belekeveredik egy interplanetáris nézeteltérésbe a keretlegények által üldözött robotok megvásárlása miatt.  Dramaturgiai szempontból nem volt kérdés, hogy Beru néni és Oven bácsi lemészároltatnak, különben az a barom Luke az életben nem kerül Mos Esleyba. A fordulat után jelennek meg a fontosabb karakterek mindkettőjük életében. Ahogy Harrynak Hagrid, Lukenak Ben Kenobi nyúl a hóna alá, nem véletlen az egyezés, mindketten tudják kis védencükről, hogy mi rejlik benne, és igyekeznek is feltárni előttük a jövőjüket, eleinte csak apró lépésekben. Mindkét idősődő vigéc füle mögött van egy kis vaj, Hagrid ugye vadakat csempész, Ben Kenobi pedig sunnyogó jedi, aki vidéken bújkál, de mindkettő megvillantja a tehetségét a pártfogoltja előtt, mondhatnánk, bepillantást enged a szakmába. Hagrid elviszi Harryt a gringottsba, hogy legyen pénze, Obi van pedig odaadja Lukenak a lézerkardját. Igy felszerelkezve a két suhanc készen áll arra, hogy átessen a tanulási fázison, mert bizony most az jön, a vidéki homokbabráló és a szemüveges kis pöcs a lépcső alól mégse győzheti le a gonoszt, legyen már egy kis realitásérzékünk. Tanulni kell, ideje, hogy színre lépjenek a mesterek. A kis Harry bekerül a varázslóiskolába, ahol Dumbledore a góré, ő viszi az egész bizniszt, ráadásul jóban volt Harry szüleivel, ugyebár ő intézte el, anno hogy a mugli dübelügynök nevelje fel a kölköt. Ő a legnagyobb varázsló, és természetesen jó, és természetesen odafigyel Harryra, sokat elnéz neki, nyilván a nehéz gyerekkora miatt. Harry csupa okos dolgot tanulhat tőle, ami rá is fér, hiszen a többi órán vagy fenyegetik, vagy kiröhögik, vagy azt se tudja hol van. (érdekes módon mindkét maszter a magánszektorban tevékenykedik, Dumbledore ugyan rendelkezik némi miniszteriális befolyásokkal is, viszont Yodáról nem derül ki, hogy mit csinál a mocsárban egész nap) A távolban már lebeg a Nagy Leszámolás előérzete, amire végül is készül az ifjú padaván. Mindkettő.

5. További barátok

Harry ügyében nincs sok mondanivalónk, Hermione és a félkegyelmű Ron (kicsit Han Solo és Csubi, csak azok legalább vagányok), mindig ott vannak, segítenek is, néha haragszanak, de összességében nélkülük rohadt unalmas lenne, ahogy Harry kettest kap föciből. Együtt kell átesni a kalandokon, ahogy Luke mellett is ott van loncsos wookie pajtása és annak gazdája, Han. Természetesen ugyanúgy azt hisszük, hogy Harry majd Hermione-ba szeret bele, ahogy Luke-ról is feltételezzük, hogy Leia-t szemeli ki magának, és mindkét esetben csalódunk, töketlen kis főhősünk helyett a csaj mást választ., Leia ugyebár amúgy se prütykölhetne Luke-al, tesók. További mellékszereplőket is megfeleltethetünk egymásnak, a két idősebb Weasly lehet R2D2 és 3PO, ahogy mindenhol sündörög egy Lando Carlissian a főhős körül, mint a kalauzhalak a cápák körül. Ők rendre kapnak valami 20 másodpercre fontos szerepet, de egyébként jelentéktelenek maradnak.

6. Főgonosz

Mindezeket azért kell végigszenvednünk, hogy végül az eredendő jó szembetalálhassa magát a tyű, de gonosszal, aki nem más, mint Darth Vader/Voldemort. Ugye mindkettő lelki sérült, csúnya, hiába okosak, csúfolták őket a harmadik cében, de majd most bosszút állnak és ők lesznek a világ urai. Adja magát az összevetéshez, hogy Vader is jedi szakra készült, és aztán ment sötét erő szakirányra, ahogy Voldemort is a Roxfortba járt, nagyon tehetséges volt, aztán leitta a hüllőkről a spirituszt, vagy elrontotta a medicinlabdákat, a fene se tudja, de gyakorlatilag mindenkire haragszik.Mindkét gonosz megátalkodott a maga gonoszságában, főhősünkkel  pedig sajátos besőséges viszonyt ápolnak, olyannyira, hogy Vader egyenesen az apja Luke-nak, Voldemort sorsa pedig örökre összekötődött Harryéval amikor annak az anyai szeretete felrobbasztotta a rosszcsont varázslót, Harry sebhelyével kapcsolatos hipochondriája és az álmok amiket baspanglizva lát Voldemortról és magáról nem véletlenek. Ahogy Vader mester megépíti a halálcsillagot, Voldemort is maga köré gyűjti excimboráit, hogy átvehesse az uralmat és mindketten Lordnak hívatják magukat a beosztottakkal.

Mindebből kiderül, hogy minkét műben “last man standing” van, és senki se győzheti le a gonoszat, csak főhősünk. Neki viszont muszáj lesz, nincs más választása, erre rendeltetett, csak ezt ugye nem tudhatta magáról a lépcső alatt meg Luke-se homokfalván.

A filmvilágban hatlamas változásokat hozott az elmúlt majd’ negyven év, ami eltelt a Csillagok háborúja és Harry Potter között, most már nem kell csomó mindent megépíteni makettben, itt a CG, amivel mindent meg lehet oldani, sőt, most már nem csak a jónak lehet győzni, egyszer talán még megérjük, hogy filmen meghal egy kiskutya.  Érdekes módon a képi világ visszaköszön a fontosabb pillanatokban. Amikor Harry összecsap Voldemorttal, akkor megjelennek kék ködből a szülei és osztják az eszet, pont ahogy Obi van csinálta amikor Luke beküldte a durvát a halálcsillagba.Vagy amikor Han Solot lefagyasztják, Jenny Weasly is pont így válik kővé, amikor meglátja a tócsában a baziliszkuszt. Vagy amikor Luke gyakorol az űrhajón vaksisakkal, fénykarddal, ugyanúgy bénázik varázspálcájával Harry a tündérmanók szétengedése után. Vagy amikor Vader nagyúr zavart érez az erőben, Harrynak meg látomásai vannak. Sorolhatnánk órákig.Összefoglalva, a két munka meglehetős párhuzamosságot mutat, mondhatnánk, hogy ugyanazt látjuk, csak az egyik varázslós, a másik űrös. Önmagában ez nem is gond, sőt sehogy sem gond, ilyen az élet, a szerelmes sztorik is mindig ugyanarról szólnak, csak számomra érdekes volt látni, hogy mennyire egy metaforakészlettel operáltak a két esetben, néha még a vizuális megoldások is nagyon hasonlítanak. Az egyetlen szignifikáns kölünbség, hogy a Csillagok háborújának utólag elkészített előzetesei egyre inkább mennek a diznilend bárgyú szín és élményvilága felé, úgy fiatal varázslómesterünk története egyre darkabb lesz, ha véletlenül lesz még két rész, szerintem a nézőtéren csoportos öngyilkosságokra is sor kerülhet. Ez nem hiba, nem árt a sztorinak, amelyben azért nagyon komoly nyelvi lelemény is van, ilyen az angolszász tanács, a Witanegamot varázslóváltozata a Wizengamot, vagy a dementorok.(az egészben a legviccesebb, hogy a varázslós sorozat annyira népszerű, hogy kiterjedt képhamisítás zajlik, remek képeket lelhetünk, amelyeken hol Hermione terhes, hol Harryt az ágyban öleli a fiatal Malfoy, vagy Harry feje félig a terminátoré…)







tOVÁBBI FILM ELEMZÉSEK:  fILM ELEMZÉS 2.

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 109
Tegnapi: 202
Heti: 465
Havi: 4 418
Össz.: 658 800

Látogatottság növelés
Oldal: Film elemzés
Nem minden Fekete-Fehér - © 2008 - 2017 - olvaso-oldal.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: cica nevek szín szerint - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »